2013-ban már csak egykulcsos az ingatlanvásárlási illeték (4%), így általánosságban drágult, ám egyes esetekben pedig kedvezőbb lett. Az első lakáshoz jutó fiatalok például jobban járnak. Jól járnak azok is, akik kisebb lakásba költöznek. Egyszerűsödik az illetékrendszer.
2008-ban készült először jogszabály az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításának módjáról, és ennek követelményei azóta is folyamatosan változnak, szigorodnak annak érdekében, hogy az ingatlanok minél kevesebb energiafogyasztással rendelkezzenek. 2013-ban már minden lakásra kötelező ilyen tanúsítványt készíttetni eladáskor vagy tartós bérbeadáskor, és ezt hitelesíttetni is kell.
Az AB visszamenőleg megsemmisítette a vagyonadó ingatlanokat érintő részét. A testület alkotmányellenesnek találta, ezért eltörölte a lakásokra és üdülőkre kivetett adót, megmarad viszont az autókat, a vízi- és légi járműveket terhelő vagyonadó.
Azoknak, akik a gáz és távhő szociális alapú támogatására 2009. december 31-én jogosultak voltak, új kérelem benyújtása nélkül, 2010. április 30-ig jár a támogatás. Ez vonatkozik azon fogyasztókra is, akik bár jogosultak voltak a támogatásra ebben az időpontban, de számukra ez már nem érvényesült a támogatás felső határa miatt, mely évi 2000, illetve 4000 m3 volt.
Bár a válság kevésbé érintette a prémium kategóriás ingatlanok piacát mint a tömegpiacot, azért a vásárlók ebben a szegmensben is jelentősen megritkultak. Nagyot estek az árak, és még ezek is erősen alkuképesek. Nem rossz befektetés most a luxusingatlan, de hosszútávra érdemes tervezni, és jól meg kell fontolni a döntést.
2010-ben a tranzakciószámok növekedése, az első félévben továbbra is csökkenő árak, a hitelezési volumen csekély növekedése várható, bizonytalan politikai környezetben. A piacot olyan tényezők befolyásolják majd, mint a csökkenő illetékek, és a vagyonadó bevezetése. A támogatott hiteleknek nem valószínű, hogy komolyabb hatásuk lesz. 2011-re hiány lehet új lakásokból.
A tranzakciószámok és a lakásárak csökkenése jellemezte idén a lakáspiacot. Élénkült az albérleti piac, a bérleti díjak mégis csökkentek. Kevés lakás épült, de még kevesebbre volt vevő. Innovatív értékesítés-ösztönző megoldások a beruházók részéről.
Szigorúbb szabályok, drágább építőanyag, és magasabb kivitelezési költségek. Ezek drágítják meg az ingatlanépítést annyira, hogy most érdemesebb kész lakást venni, mint építtetni. Ugyanis egy kész új lakás árának megfelelő pénzből mindössze szerkezetkész állapotig lehet felhúzni egy társasházi lakást.
Az utóbbi hetekben a budapesti ingatlanpiac lassulása volt érzékelhető, és ez várhatóan idén már így is marad. Ennek oka a jövőre csökkenő illetékek, aminek következtében sokan 2010-re halasztják a lakásvásárlást. Ez egy 10 millió forintos lakás esetén közel 200 ezer forint megtakarítást eredményezhet.